Cégtörténet
A GEOHIDROTERV Kft. 1990. óta működő, több mint hatvan főt foglalkoztató, korszerű műszerekkel, számítógépes hálózattal, helyszíni minta-vételezési, analitikai és geodéziai felszere-lésekkel ellátott, talajfúró- és különféle mentesítő berendezésekkel, technológiákkal rendelkező társaság. Az elmúlt évek szakmai, gazdasági kihívásainak sikeres megoldása közben, egy erős szakmai háttérrel és tapasztalattal rendelkező szakértőgárda jött létre, a környezetvédelmi, a kárelhárítási és hulladékgazdálkodási munkák elvégzésére.
Cégünk dinamikus fejlődésének eredményeként, éves forgalmunk 1992-ben meghaladta a százmilliós nagyságrendet, 2005-ben a 4 milliárdot, 2009-ben pedig a 8 milliárdot.
A 2006-ban majd 2009-ben bekövetkezett tulajdonos- és vezetőség váltás jelentős változásokat hozott a Kft. életében. A változás nemcsak pénzügyi hátterünk megerősödését, egy új cégkultúra kialakulását, hanem új üzletágak létrejöttét és a határon túli piacok meghódítását is magával hozta.
A GEOHIDROTERV Kft. alkalmazottjai között, több mint negyven felsőfokú végzettségű (építőmérnök, bányamérnök, geológus, környezetvédelmi szakmérnök, hidrogeológus-, vegyész- és gépészmérnök) és számos szakirányú technikus található, akik az elmúlt évtizedekben fokozatosan szakosodtak a környezetvédelmi, mérnökgeológiai és vízgazdálkodási, vízépítési feladatok komplex megoldására.
Az utóbbi években a környezetszennyezés és környezetvédelem tárgykörben az ország legkülönbözőbb területein lévő vegyipari és egyéb ipari üzem, valamint hulladéklerakó és kezelőtelep környezeti állapotfelmérését, állapotértékelését végeztük el, amely során számos talaj- és talajvíz szennyezés feltárására, a veszélyeztetettség elemzésére került sor. A vizsgálatokon túlmenően a szennyezés felszámolására vonatkozóan műszaki javaslatokat és tervet is készítettünk. A tervek megvalósítását fővállalkozóként eredményfelelősséggel végeztük, illetve alvállalkozóként a kivitelezésben, vagy annak környezetvédelmi-műszaki ellenőrzésében közreműködtünk.
A környezetvédelmi profil kiemelkedő sikere volt a szovjet csapatok kivonulása után maradt laktanyák és repülőterek környezeti kár felmérése (32 bázis). Szakembereink készítették a legjelentősebb katonai objektumok kárelhárítási terveit és részt vettek számos kármentesítési feladat szakmai irányításában is. Ezek közül említésre méltók a mezőkövesdi, a kalocsai, a kiskunlacházai és a tököli repülőterek kármentesítési feladatai. A magyar honvédség objektumaiban végzett munkák közül pedig a kecskeméti, a pápai és a taszári repülőterek kármentesítése volt kiemelkedő jelentőségű.
Az ország eddig feltárt legnagyobb környezetszennyezésénél - a garéi hulladék-lerakóban (Bp. Vegyiművek) - felhalmozott hulladékártalmatlanításra történő előkészítése, csomagolása, a szennyezett terület felszínének megtisztítása is cégünk feladatai közé tartozott.
Tevékenységi területeinken elért szakmai elismertségünk megőrzését, versenyképességünk és piaci részesedésünk növelését, valamint Megrendelőink igényeinek magas színvonalú teljesítését, cégünk elsődleges céljának tekintjük. Céljaink megvalósításában a kiváló szakmai ismeretekkel rendelkező munkatársak, a gondosan megválasztott Partnerek és a fegyelmezett, minőségi munkavégzés mellett, szakmai ismereteink, tevékenységi területeink és technológiáink folyamatos fejlesztése, bővítése is jelentős szerepet játszik.
